Dr. Kokas Péter Ph.D.

Gasztroenterológus
Sebész

1972‐ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, kezdetben a II. sz. Élettani Intézetben kutatott, majd az 1. sz. Sebészeti Klinikára került.

Általános sebészetből, majd gasztroenterológiából is szakvizsgázott, 1998‐ban az MTA Kandidátusa lett, 1999‐ben Ph.D. fokozatot szerzett.

1999‐től a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikájának egyetemi docense, tanulmányi felelőse. 1996‐2014 között a Magyar Endoskopos Ultrahang Club alapító elnöke volt. 1979‐81 között az Indiana Egyetem Élettani Intézetének vendég kutatójaként tevékenykedett, valamint a Standford és Cornell Egyetem meghívott előadója volt. Mind magyar, mind angol nyelvű II., IV., V. és a VI. éves hallgatók számára tart előadásokat, illetve gyakorlatokat szervez és vezet.

2000‐2016 között a FISA (Nemz. Evezős Szövetség) Orvosi Bizottságának tagja, majd konzultánsa volt. 2000‐2014 között elnökségi tagja, majd alelnöke volt a Magyar Evezős Szövetségnek. 2004‐től a Magyar Olimpiai Bizottság tagja majd az Orvos Bizottságának Elnök‐helyettese. 2009 óta a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökségi tagja, valamint Orvos Bizottságának elnöke. 2004‐től a Magyar Evezős Szövetség Orvos Bizottságának elnöke.

1971‐től 64 közleménye és absztraktja jelent meg hazai és nemzetközi tudományos folyóiratokban, 115 előadást tartott hazai és külföldi tudományos fórumokon.

Sebészeti és gasztroenterológiai munkája során a teljes emésztőrendszer betegségeinek endoscopos, illetve sebészeti diagnosztikája, valamint ezen elváltozások nem sebészi és sebészi úton történő gyógyítását végezte, végzi.

Szabad idejében szívesen jár operába, érdekli a klasszikus zene és a történelem. Rendszeresen sportol, kedveli az evezést, a teniszt és a futást. Nemzeti válogatott evezősként 1965‐73 között számos EB, VB, VK versenyek eredményes szereplője, míg 1972‐ben Münchenben az olimpián a Magyar Nyolcas tagjaként a B döntőben győzött.

Kiemelt területek: 
Sérvek (altatásban vagy helyi érzéstelenítésben)
Aranyér
Végbél panaszok (vérzések, fájdalmak)
Végbél tükrözés
Visszeresség
Köröm rekonstrukciók
Emésztési panaszok (nyelési rendellenességek, reflux, puffadások, székelési rendellenességek)
Gyomor és vastagbél tükrözések altatásban, vagy altatás nélkül
Szűrővizsgálatok
Kokas Péter
Rendelési idők: 
Hétfő: 
Kedd: 
Szerda: 
Csütörtök: 
Péntek: 
14:00 - 16:00
Szombat: