Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj

A „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány” létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben, munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri mellett pácienseik is érdemesnek tartanak arra. A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idén négy kiváló orvosunkat is jelölték a díjra: Dr. Bókay János gyermek-gasztroenterológust, Dr. Dohán Orsolya endokrinológust, Dr. Nagy Marianna urológust és Dr. Bátai Árpád hematológust. Ismerjék meg őket közelebbről:

 

Dr. Bókay János

gyermek-gasztroenterológus

1950-ben született, orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán 1974-ben summa cum laude minősítéssel szerezte. Szakképesítése: csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus.

1976-ig a Semmelweis OTE Biológiai Intézetében, 1980-ig a II. számú Gyermekklinikán, 1985-ig a II. számú Női Klinika Perinatális Intenzív Centrumában dolgozott, 1985-től az I. számú Gyermekklinikán magyar és angol nyelven oktat a graduális és posztgraduális medikusképzésen. Jelenlegi beosztása osztályvezető egyetemi adjunktus. Kiemelt szakterülete a gasztroenterológia és a neonatológia.

1995-ben Londonban, a Hospital for Sick Children kórházban dolgozott.Tagja a Magyar Gyermekorvos Társaságnak és a Magyar Gasztroenterológiai Társaságnak.

Dr. Bókay angolul és oroszul beszél, szabadidejében kedvenc időtöltése az utazás, síelés és a windsurf.

Nős, két gyermek édesapja.

 

Dr. Dohán Orsolya Ph.D.

endokrinológus

Belgyógyász, endokrinológus, klinikai onkológus főorvos. Orvosi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végezte. Klinikai gyakorlatát és szakképesítéseit az Orvostovábbképző Intézetben és az Országos Onkológiai Intézetben szerezte.

Kutatóként dolgozott egy-egy évet a heidelbergi és düsseldorfi egyetemeken, és hét évet az Albert Einstein College of Medicine-en New York-ban. Fő érdeklődési területei a pajzsmirigy betegségek, hormonális rendszer betegségei, daganatos és a metabolikus, hormonális betegségek összefüggései, neuroendokrin daganatok, molekuláris képalkotás. Számos tudományos közleménye jelent meg rangos szakmai lapokban, többek között a Proceedings of the National Academy of Sciences, Nature Medicine folyóiratokban.

Szabadidejében szívesen főz, sportol, olvas.

 

Dr. Nagy Marianna

urológus

Diplomáját 2002-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerezte, cum laude minősítéssel. Ezt követően 2016-ban elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Szakokleveles Egészségügyi Szakember Szakát is. 2007 óta dolgozik a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának Urológiai Osztályán, ahol korábban, egyetemi évei alatt ápolónőként is dolgozott. Az általános urológia mellett kiemelt területe a hólyagfájdalom szindróma kezelése is.

Angolul középfokú, spanyolul alapfokú nyelvismerettel rendelkezik. Két gyönyörű lány édesanyja, szabadidejét szívesen tölti futással, olvasással és lányaival közös kézműveskedéssel.

 

 

Dr. Bátai Árpád

hematológus

Tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végezte summa cum laude minősítéssel, rendszeres tudományos munkájával Generschich díjat és Tudományos Diákköri Verseny Rektori pályázatán második helyezést ért el.

Szakmai tapasztalatait a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen és az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézetben szerezte meg, 1996-ban belgyógyászatból és 1999-ben hematológiából szakvizsgázik jeles eredménnyel. A továbbiakban az akkor hematológiai és transzplantációs centrummá váló Szent László Kórház Hematológiai és őssejt-transzplantációs Osztályán dolgozik.

2014-től részlegvezető főorvosként dolgozik.

Kezdetektől fogva speciális érdeklődési területe a hematológiai rosszindulatú betegségek és ezek gyógyítása vérképző őssejt transzplantációval. Ennek részeként számos magyar, európai és tengerentúli kongresszus aktív résztvevője, 4 hónapot töltött Japánban a Toranomon Hospital Immunhematológiai Osztályán, jelenleg is részt vesz a medikusok, szakorvos jelöltek és szakorvosok oktatásában.

Szabadidejét nagyrészt családjának szenteli, négy gyermeket nevelnek logopédus feleségével. Emellett igyekszik rendszeresen sport, koncertek és színházi előadások segítségével regenerálódni.

 

 

Ha kiváló orvosaink közül valamelyikőjük már Önnek is segített a gyógyulásban, küldjön egy szavazatot a részére az alábbi linken: http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/szavazas/

Köszönjük!